Pytta blog

Tegnap este sikerült az egyébként alapvetően jól sikerült napomat megkoronázni azzal, hogy amikor kimentem a fürdőbe, kellemesen beb*sztam a könyököm az ajtón függő fürdőszobatükör letörött sarkába, minek következtében egy gyönyörű kétcentis vágott seb keletkezett a karomon, amiből elkezdett folyni a vér. Nem spriccelt azért, nem volt vészes, de folyt rendesen, és nem kicsit megijedtem. Ezért aztán este tízkor Sz-el felkerekedtünk és elindultunk a sürgősségi ügyeletre, viccesen nézhetett ki, hogy egy srác melegítőgatyában és pólóban sétálgat az utcán egy konyharuhát szorítva a könyökéhez (hirtelen ezt találtuk), enyhén sápadt arccal. A történet egyébként elég pozitív véget ért, mert miután elbattyogtunk a két saroknyira lévő Péterfyhez, ott közölték, hogy a tíz percre lévő Fiumei úton van a sürgősségi, ahol aztán szintén kb tíz perc várakozás után elláttak (szerintem ez elég gyors), és hazamentünk. A legkellemetlenebb talán a tetanusz volt, de felkészültem rá, hogy ez elkerülhetetlen, a vágás pedig szerencsére annyira nem volt nagy, hogy össze kelljen varrni. Csak mély. És még a sürgősségi sem volt tele megkéselt hajléktalanokkal és magatehetetlenül fetrengő részegekkel (legalábbis én sokkal rosszabbra számítottam egy a nyolcker szívében lévő kórháztól).

Ma reggel már mentem kötözésre is, legközelebb hétfőn de szerintem addigra már be fog gyógyulni jobban, már ma is emberibben nézett ki.

Kezdek megismerkedni a hazai egészségügy rejtelmeivel.

Annyira frusztráló, amikor a kollégáid munka közben beszélik meg telefonon az időpontot a fodrásszal/fogorvossal/nőgyógyásszal, amikor a gyerekeiket előtted teremtik le, amikor akármilyen ügyes-bajos dolgaikat beszélik meg a férjükkel/feleségükkel/szüleikkel… Tudom, persze ez is az élet része, meg minden, de én például az ilyenfajta intim szférámat megtartom magamnak, és legalább kimegyek a telefonálni folyosóra. Lehet, hogy csak engem zavar, de szerintem az ilyesmi annyira nem idevaló (és nem, nem az a bajom, hogy nem tudok emiatt dolgozni, mert ez nem érdekel, hanem az, hogy akaratlanul jobban belefolyok valakinek az életébe, mint ahogy szeretnék).

Végre tudok valamit feltölteni az oldalra, munkaügyben kint voltam Párizsban múlt héten (és erről most többet nem is írok, mert egyrészt nem érdekes, másrészt meg annyira nem is publikus), szóval amennyire tudtam, és időm engedte, bebarangoltam a város is, így most fel tudok tenni pár szép naaaaaagy képet, mert az mindig jó :) És tényleg.

Kb megnézési sorrendben, szóval legelőször a Diadalívet láttam Párizsból még első este, de ez persze már másnap van. És a szemfülesek még az Eiffel-tornyot is észrevehetik a háttérben :)

A Sacre Coeur - jó sok turistával

Az Eiffel-torony egy iszonyú hálás fotótéma szerintem, kb minden szögből lefényképeztem, nagyon tetszett, és ide visszajöttem másnap is (összesen másfél napom volt városnézésre kb).

Mondom, ebből sosem elég...

Ez az egyik legszebb hídjuk szerintem, nem mellesleg a Maffiózókból is ismerős lehet, amikor a hatodik évad egyik részében Carmela elmegy Párizsba városnézni :)

A Louvre üvegpiramisa este, meg a nemtudommilyen kapu mögötte

Ez pedig az obeliszk - már másnap

Ott hátul emelkedik a Notre Dame

Ezen a környéken a rakparton voltak ilyen könyvárus-bódék, ahol például Kis herceg-et árultak, de volt egy csomó Tintin képregény is franciául (pedig hát az ugye eredetileg belga...)

A nap végén ismét visszatértem az Eiffel-toronyhoz...

...és most már akkor fel is mentem rá. Szép kilátás volt.

Na most így kb röviden ennyi, egyébként igyekeztem minél több dolgot megnézni, voltam még a Montmartre-n, megnéztem a Moulin Rouge-t, a Panteont, a Sorbonne-t, a Luxembourg-kertet, a Tuileriák kertjét, a Pompidou központot, szóval tényleg nagyon sok mindent, a végén már kicsit zsongott is a fejem, annyira telítődtem. De azért jó volt, szép város tényleg, és van is mit megnézni benne.

Tegnap Sz öccse mutatott valami idióta videósorozatot a youtube-n (most nem fáradok vele, hogy kikeressem, de akit érdekel, megtalálja úgyis), amiben 11 videón keresztül, több, mint egy óra hosszan elemzik, hogy az egyik Vodafone reklámban milyen bújtatott sátánista manipulációk vannak, de úgy képzeljétek el, hogy az apokalipszis lovasain kezdve Luciferen keresztül az ördög esernyőjéig minden van benne, és halálosan komoly az egész. Azért az szerintem kicsit már beteges, ha valakinek a Szabadság-szoborról a szabadkőművesek, meg a „Nagy Testvér figyel”, meg ilyenek jutnak eszébe, és akkor olyanokról még nem is beszélve, hogy a Vodafone jele az emberáldozatokra utal (merthogy ez egy vércsepp ám!), vagy pedig hármat egymás mellé téve 666-ot ad ki (és természetesen mindig így szerepelnek a kirakatokban). Nem mondom, hogy érdemes megnézni, de valahol tanulságos. Persze lehet, hogy aki csinálta, az is csak azért tette, hogy kifigurázza ezeket a szánalmas konteo-baromságokat, de nekem nem úgy tűnt sajnos. Pedig az óriási poén lenne!

Akartam írni tegnapelőtt, aztán tegnap, de ma végre úgy látszik tényleg sikerül, a lényeg viszont nem változott, mármint az, amit le akartam írni, hogy iszonyú szarul érzem magam mostanában. Valahogy minden összejött, vagy nem is tudom, teljesen elveszettnek érzem magam, és amikor ezeken a dolgokon töprengek, akkor mindig csak egyre rosszabb és rosszabb lesz a kedvem. Talán ha kiírom magamból, akkor változik a dolog. Most ez úgy hangzik, mintha rohadtul depressziós lennék, és bár ennyire azért nem vészes a helyzet, nem fogom felvágni az ereimet, miközben épp ugrom le a Szabadság-hídról, úgy, hogy közvetlenül előtte bevettem egy egész marok altatót, de azért nem jó.

Szóval az egész kb azzal kezdődött, hogy két nappal ezelőtt bejelentette a főnököm, hogy júniusban kimegy Németországba, és ott fog dolgozni, már beadta a felmondását. Először is köpni-nyelni nem tudtam, másodszor is pár dolog lepörgött a szemem előtt a jövőre vonatkozóan, és valahogy egyik sem volt túl vidám. Ez azt jelenti, hogy elmegy az az ember, aki a leginkább tudta érvényesíteni azt az érdekét, hogy én is dolgozzak, vagyis, akinek igazán fontos volt, hogy maradjak. Most jön egy új főnök, aki még nem tudom ki lesz, de aki valószínűleg adott esetben leszarja, hogy én megyek, vagy maradok. Másrészről pedig egy olyan ember megy el (ismét), akinek nagy múltja, nagy tudása volt abban, amit mi csinálunk, és akivel nagyon sokat fogunk veszteni, konkrétan ő volt a legjobb kapcsolatokkal rendelkező ember itt szerintem, márpedig egy olyan munkaviszonyban, ahol alapvetően nemzetközi kapcsolatok koordinálásával foglalkozunk, ez elég nagy előny – illetve elég nagy hátrány számunkra. Aztán az is nagyon lehangolt, amikor belegondoltam, hogy azok közül az emberek közül, akikkel én kicsit több, mint három éve itt elkezdtem dolgozni, már SENKI nem maradt. De tényleg senki, ő volt az utolsó, illetve vele együtt megy el egy terhes kolléganőnk is GYES-re. Tehát vicces, de én leszek kvázi a „legrégibb” tag ebben a felállásban, és ebből is fakad az elveszettség érzése, meghát abból, hogy akkor összesen ketten maradunk azokra a munkákra, amik ugyan jelentősen lecsökkentek, de mégis, fénykorunkban tíz ember látta el őket. És tíz helyett sem kitartásban, de főleg nem szaktudásban nem leszünk elegek. Ezt most még sokat csűrhetném-csavarhatnám, mert nagyon összetett a helyzet, de így is többet írtam, mint kellett volna szerintem. De legalább leírtam :)

A másik dolog tegnap jött, egy emelettel lejjebb költöztünk a munkahelyemen, maga a költözés is mindig olyan felkavaró dolog (volt már egy pár ilyenben részem), de ráadásul nem is olyanokkal kerültem egy szobába, akikkel szorosabb munkakapcsolatom, ergó kicsit elszigetelve érzem magam most, amellett, hogy el vagyok veszve.

És akkor ehhez tárulnak még olyan dolgok, hogy megtudtam, hogy tegnap csak úgy kirúgtak kilenc embert, ma az egyik volt munkatársam írt egy „búcsúlevelet” (fizikailag ma lépett ki tőlünk, bár munkák tekintetében már korábban), ráadásul még szombaton is dolgozni kell, és ezek így mind-mind még jobban és jobban lehangolnak…

DE: a hétvége legalább tuti jó lesz, és remélem sikerül elfelejteni ezt az egészet – legalább egy kis időre!

Ezt az állapotot jól illusztrálja ez (az egyébként) vicces pólófelirat:

Vezérigazgatónk írt egy kedves üzenetet, amiben egyébként azt is közölte, hogy korábban lehet délután hazamenni, de előtte mindenféle blődséget írt a húsvétról (egy az egyben másoltam ki hivatkozásokkal együtt!!!):

„A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a valláson kívül a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés. A kereszténység első évszázadaitól fogva szokássá lett, hogy a nagycsütörtök esti szentmisét követően elnémulnak a katolikus templomok harangjai, és csak a nagyszombat esti szertartáson szólalnak meg újra, jelezve Krisztus feltámadását. A nagyszombat esti feltámadási körmeneten a hívők égő gyertyákkal vonulnak, jelezve, hogy hitük szerint Jézus - mint maga mondta - a "világ világossága".

Az ünnephez kötődő locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A népszokások szerint a férfiak ilyenkor sorra járták a házakat és különböző énekek, versek kíséretében locsolták meg a nekik ezért cserébe tojást adó lányokat.”

Bármelyik szövegrészt kijelölitek, és bemásoljátok a keresőbe, kidobja a wikipédia ’húsvét’ szócikke. Szerintem ez gáz, mármint az, hogy valaki nem tud önálló gondolatokat megfogalmazni egy ilyen ünneppel kapcsolatban (nem kell, hogy személyes legyen, vagy valami nagyon magvas gondolat, de hát akkor is…), viszont azért egyúttal munkatársaimmal jót is nevettünk rajta :)

Ma életem kockáztatásával megmentettem a baseball-sapkámat… Megyek a Lánchídon, az első pillérnél hirtelen elkezd sokkal erősebben fújni a szél, belekap a sapkába, aztán viszi is. Na mondom, ennek annyi, azért nézegettem, hogy hol lehet, hátha van még remény, hát pontosan az út kellős közepén hevert – egy ideig, aztán egyszercsak elvesztettem a fonalat. De nem adtam fel, gondoltam hátha továbbvitte a szél, szépen áttekertem a híd másik felére (tehát visszamentem az elejére, és a másik gyalogossávhoz mentem), el a pillérig – hát sehol semmi. Na ekkor már tényleg lemondtam róla tényleg, de mondom még teszek egy utolsó próbát, megnézem az úton. Ehhez először is le kellett tennem a bringát (!), majd átóvatoskodni a mindenféle korlátok között (gyakorlatilag ez a „lánc” alatti rész), és kibukkantam az útra, ahol ugye reggel 9 körül nem gyenge a forgalom. És megláttam. Ott volt az út másik szélén, tehát két sávon kellett átkommandóznom, és vissza, hogy felvegyem, és közben a bicikli is ott volt hagyva. De meglett a sapka, megvan a bicikli is, és engem sem csapott el egy turistákkal teli busz.

Ez egy igazi happy end. Így kezdődött a mai nap.

Az eset olyan izgalmas, hogy le is modelleztem (szerintem iszonyatosan igényes lett, nem is kell megdicsérnetek, tudom), ahol a számok a következőket jelzik:

1. szokásos reggeli útvonalam

2. itt fújta le a szél a sapkát

3. elindultam visszafelé

4. és megközelítettem az eset helyszínét a híd másik felén

5. itt tettem le a biciklit

6. itt hevert a sapka, az út másik oldalán, tehát kifutottam és vissza

7. és innentől folytattam utamat.

Most kicsit destruktív leszek, de már régebb óta akartam egy kimerítőbb írást közölni itt a Sport bisztró nevű kiszolgálóegységről, a Pasaréti úton. Valamilyen rejtélyes oknál fogva kb öt év után felmondtuk az Óbesterben rendszeresített 27-i találkáinkat volt osztálytársaimmal, és egy huszárvágással áttettük székhelyünket a Sportba. Valami olyasmi indok volt, hogy több a budai, mint a pesti, és akkor ez több embernek lenne közel, meg a Sportnak van jó nagy kiülős része (ez egyébként igaz, és ez a hely egyetlen pozitívuma is egyben). Szóval kb két éve ide járunk már havi egyszer – maximum -, ami mondhatni nem sok, tehát akár tökmindegy is lehetne, hogy milyen a hely, de engem most már egyre jobban kezd kiakasztani.

Az Óbesterben mi volt? Füst, lerobbant alakok, kevés hely – ezzel szemben jófej csaposok, korrekt árak, normális légkör, és egyébként általában jó zenék is mentek.

Mit nyújt a Sport? Már várom, hogy élesedjen a dohányzástilalom, mert eddig ők ezt még magasról leszarták, és ugyanúgy cigizik bent mindenki, amitől a hely büdös és kellemetlen lesz. Ezt én komolyan igénytelenségnek tartom, a legutolsó Garay utcai késdobálóból már januártól kitiltották a dohányzókat, és persze ki is ürültek rendesen, de ha ők meg tudták ezt csinálni, akkor egy ilyen budai „elit”-nek szánt kocsma miért nem? A másik a kiszolgálás: eddig megfigyeléseim szerint két pincérnő/csapos szokott felváltva dolgozni, és őszintén szólva nem tudom eldönteni, hogy melyik nagyobb bunkó. Az egy dolog, hogy félóránként körbejárnak, hogy hozzanak-e új korsó sört, és lebiggyedt szájjal fintorognak, ha nem kérsz – ezt máshol is lehet tapasztalni, ezen nem akadok fenn – bár azért magunk között megjegyezve, miért kell engem azért b*szogatni, mert hétköznap este (úgyhogy másnap megyek dolgozni) nem iszok meg, csak egy korsó sört az alatt a két óra alatt, amíg ott vagyok? Na mindegy.

De konkrétan a tegnapi teljesítmény vitt mindent, feltette a pontot az i-re. Először is megérkezem, és kb húsz percig az asztal közelébe se jött a hölgy (ma az idősebbik volt műszakban). Ez mondjuk szokatlan, de jellemző, hogy amikor kellene, akkor nem jönnek, egyébként hozzátenném, hogy annyira nem nagy a kocsma, kb van tíz asztal, volt összesen 30-40 ember (és akkor még sokat is mondtam szerintem), ez nem egy kezelhetetlen mennyiség (kerthelységgel együtt duplaennyien is elférnének itt, de az persze még nem volt nyitva). Szóval ott ülök, beszélgetek a többiekkel, végül nagy kegyesen meglátogatott, mondom neki, kérek egy korsó sört, meg egy zsíroskenyeret, azt mondja, az nincs (akkor miért van kiírva? – mindegy), mondom akkor hozzon egy melegszenyát. Megjegyzem: a zsíroskenyér reális, 150 forintos áron megy, a melegszendvics az irreális 600 forintos kategória (ilyenért pénzt utoljára az ELTE büfében adtam ki, és ott ha jól emlékszem 350-400 forint körül mozgott az ára. Mindegy, ez egy kocsma). Jó. Melegszendvics megérkezik kb újabb húsz perc múlva, mondom a hölgynek, hogy a sört mennyi idő lesz kitölteni, mert azt is szeretnék inni mellé. Azt, mondja, azt még nem hoztam ki? Mondom: nem. Jó, megeszem a szendvicset (lassú evő vagyok egyébként), majd még tíz percet várok, és akkor érkezik meg a sör, úgy, hogy ekkor már több mint egy órája ott voltam!!!

Ez még semmi, indulnánk el, akkor ugye odamegyünk a pulthoz, hogy fizessünk, kérdezi, hogy egybe mehet? mire mondjuk, hogy nem, akkor azt mondja várjatok egy kicsit… Ott állunk öten, ő kitölt két rövidet, kiviszi, utána két fröccsöt vagy mit csinál, meg két korsó sört csapol, azt is kiviszi, mondom b*sszameg ilyen nincs, és utána elszámol velünk, ami megjegyzem nem volt több két percnél. És még én érezzem magam szarul, hogy csak ezer forintot hagyok ott, és nem adok neki borravalót, mert valahogy nem érzem úgy, hogy megérdemelné…

Komolyan gyűlölöm ezt a helyet, és akkor most el is érkeztünk lényegi mondanivalómhoz, amit, ha valaki nem is olvasta el az egész szöveget, csak esetleg a végére ugrik a szemével, az is olvasson el most: NE MENJETEK A SPORTBA! Kerüljétek el messzire, ne is kacérkodjatok a gondolattal, mert egy ótvaros prosztó hely, komolyan a vendéglátás legalja, már ha erre egyáltalán lehet a vendéglátás szót alkalmazni…

Csak az a kár, hogy most megint kell egy új helyet keresni, amibe mindenki beleegyezik… Miért is nem volt jó az Óbester, sose fogom megérteni!

Szerintem életemben először ébren éltem át egy óraátállítást (legalábbis nem nagyon tudok korábbról felidézni ilyesmit), ami mondjuk olyan szempontból kellemetlen volt, hogy most egy órával kevesebbet lehetett aludni, tehát rossz érzést okozott, hogy „Úristen, már néééégy óra!”

Egyébként meg sportos volt a hétvége, Sz-el voltunk squash-olni, meg futni is a Városligetben (ami végülis csak tíz perc gyalog, tehát ezt a közelséget bűn lenne nem kihasználni), meg még bicikliztem is sokat. Ma meg megyek röplabdázni :)

Jó, most őszintén szólva nem tudom, hogy pontosan mit akartam írni, csak írtam valamit.

Ja és ma még a Vártól ki kell mennem Gazdagrétre (biciklivel), ami mondjuk papíron nem tűnik annyira vészesnek (most csekkoltam a google maps-en), de a terepviszonyokat tekintve, meg azt, hogy egyetlen támpontom a 8-as busz útvonala (amit remélem, hogy jól belevéstem a fejemben lévő térképbe, ha nem, akkor kavarogni fogok kicsit), izgalmas útnak ígérkezik.

Nagyobb térképre váltás

Wow, és sikerült a térképbeillesztés!! :)

Ma öt percet az életemből arra fordítottam, hogy kutyaszar-aknakeresős játékot játszottam. És mivel ez öt percre szerintem teljesen jó, ezért ide is belinkelem szépen, hogy bárki kipróbálhassa.

Egyébként >>innen van<<, ha valakit érdekel.

Szerintem az durva egyébként, hogy két darab mozijegyre az ember 2700 forintot fizet, mert bár a 27-es a szerencseszámom, és valamennyire örömmel tölt el, hogy pont ennyi az annyi, de azért utánagondolva ez eszméletlenül sok pénz… Persze tudom, szerdán olcsóbb, meg diákjegy, meg kis moziban nem annyi, meg délelőtt kell menni – de ha az ember csak úgy gondol egyet, hogy én akkor most elmegyek moziba (akármikor – pedig ez még csak nem is hétvége volt, mert ugye akkor szoktak a legdrágábbak lenni), akkor az tulajdonképpen már az elit szórakozás kategóriája :) De most komolyan. Csak az vigasztal, hogy magyar filmre adtam ki, és így megvan az az illúzióm, hogy a magyar (egyébként kegyetlenül szar) filmgyártást támogattam.

Így viszont – bár ez a gondolat messze vezet – egyszerűen nem tudok észérvet mondani arra, hogy aki megteheti, hogy letölt egy filmet, és úgy nézi meg, az miért ne tegye ezt. Így egyszerűen nem lehet versenyezni. Persze a nagy vászon, meg a fotel, meg a társaság jó érv lehet, de akármilyen filmet biztos, hogy moziban nem nézek meg, és azt hiszem az egy-két film/éves mozilátogatásom sem mostanában fog megnőni…

Szombaton olyan helyen kirándultunk (és most Magyarországon belülre kell gondolni), ahol helyenként még mindig jeges hófoltok, meg hókupacok borították a felszínt. Konkrétan én is tapostam bokáig érő hóban, mert volt egy olyan szakasz, ahol pont az útra hordta össze a szél valamikor, és még most sem éri igazán a nap. De mindezt úgy, hogy a levegő kb ugyanolyan meleg volt, 18-20 fok között, tehát azt kell elképzelni, hogy az ember pólóban megy a hóban (én speciel pulóverben voltam, de nem fáztam volna pólóban sem, ez a lényeg). Már csak ugye az hiányzik, hogy ezt képekkel is bizonyítsam, de az most nincs, úgyhogy be kell érni ennyivel. Szerintem ez durva azért, én számomra eléggé megdöbbentő volt…

Mintegy nosztalgiázásként (és, hogy magamat is elborzasszam, milyen régóta írok blogot) összegyűjtöttem eddigi karrierem összes nőnapi blogbejegyzését, hogy kiderüljön, mekkora kis surmók voltam mindig is. És még most is, merthogy egy női munkatárssal ülök egy szobában, mégsem vettem neki virágot (szerencsére kapott két másik helyről), Sz-nek sem vettem semmit, bár ő biztosított róla, hogy nem is vár köszöntést (igaz, pontosan nem tudom, hogy ez olyan próbaféle volt-e, női fortély, amiből ki kellett volna következtetnem, hogy „de azért MÉGIS örülnék egy köszöntésnek”, vagy az igazság, de én az igazságnak vettem :) ), viszont este találkozom pár lánnyal, akiknek veszek egy doboz bonbont, ezt találtam ki. Mivel biciklivel közlekedem, virágot nem tudok vinni… És a bonbonból Sz is kap természetesen :) Szerintem ez fejlődés. Na és most tényleg lássuk a kendőzetlen valóságot, miket is firkáltam be oly sok évekkel ezelőtt:

2005

A mai nap során amerre csak néztem, mindenki kilós nagy virágcsokrokkal szaladgált, és ez enyhén szólva gyanút ébresztett bennem, hogy valami nincs rendben. Aztán fel lettem világosítva, hogy nőnap van, úgyhogy ismételtem konstatáltam magamban, mekkora egy szemét bunkó vagyok. Ja, hogy még mindig nincs barátnőm, bocs, nekem erről nem is kellett tudnom... Egyébként a viccet félretéve én aszittem, hogy a nőnap az vasárnaponként szokott lenni, de lehet, hogy keverem az anyák napjával... Azért mindenesetre engesztelésképpen: minden női olvasómnak utólag is boldog nőnapot!!!

(Megj.: itt egy csúnya elütést azért javítottam, a köszöntés után pedig volt egy szép virágos kép, amit viszont kitöröltem, mert igénytelen, tudom, így is az, de mindegy.)

2006

Ma volt nőnap, kihagyhatatlan, hogy erről ne írjak, annyira hihetetlen, hogy ezt emberek észben tudják tartani. Én még az Anyák napját sem tudom, mikor van, pedig az az ünnep egy fokkal közelebb áll hozzám, mindig nővérem szól, hogy valami ajándékot vegyünk. Csak néztem, hogy csoporttársaim milyen lelkesen osztogatták a csokor virágokat, de az a nagy igazság, hogy lehet, hogy bunkó vagyok, de nekem ez így semmit nem jelent, hogy nőnap. Meg szerintem persze biztos jól esik a lányoknak, hogy virágot kapnak, meg minden, de az ilyen dolgok olyan mesterségesnek tűnnek nekem, dehát a szokások, meg az illem... Én mondjuk elég kevés lánynak tudnék őszintén valami ajándékot adni, de nem is adtam senkinek, úgyhogy mindegy. Megszólalt belőlem az életuntság, vagy mi. Egy rohadt önző vagyok, ez van.

(Megj.: szerintem vicces így ezt a két posztot egymás után olvasni. Van, ami nem változik…)

2007 sajnos kimaradt, mert akkoriban megritkultak a posztok.

2008-ban csak március 9-én írtam, és egyáltalán nem ebben a témában, de ez egy aranyos poszt, ezért bevágtam ide:

Sz nálunk töltötte a hétvégét Nagybörzsönyben. Mondjuk ez enyhe túlzás, mert csak szombat este értünk haza, és vasárnap délután (ma) már el is jöttünk. De azért ez is adott elég izgalmat, ez volt ugyanis a bemutatkozás alkalma, eddig még nem nagyon találkozott kis családommal. Persze nyilván ő jobban tartott a dologtól mint én, mert én már kábé tudtam, mi várható, de azért egy kicsit én is izgultam, hogy mi hogyan lesz. Végülis azt mondhatom, hogy nem volt miért. Mert mondjuk aki ismeri szüleimet, az tudja, hogy nagyon toleráns emberek, meg szeretik az új arcokat, kedvesek, meg hát mégiscsak az én barátnőmről van szó, és valamennyire azért még az ízlésemben is megbíznak - gondolom. Szóval mindenki nagy várakozással tekintett a nagy találkozásra, és azt hiszem jól sült el a dolog. Szüleim örültek (nagyszüleim nem kevésbé), Sz is jól érezte magát (legalábbis azt mondja), nekem meg olyan, mintha egy földkörüli útról tértem volna vissza (bár még nem voltam ilyenen, de mindegy...), egész újszerű az élmény, még nem is dolgoztam fel teljesen. De azt azért jó volt látni, hogy szimpatikusak egymásnak ez emberek, legalábbis én úgy vettem észre, a végén még kiderül, hogy van olyan dolog, amiben szüleim és az én véleményem is megegyezik...

Igaz nem volt valami túl jó az idő, de azért megmutogattam kis településem legérdekesebb részeit (bármennyire is büszkék vagyunk rájuk, azért olyan sok nincs belőlük), degeszre ettük magunkat, voltunk templomban is (ahol külön kimelte a lelkész, hogy "üdvözli a köreinkben először jelen levő tagokat" - na akkor kicsit megállt bennem az ütő), meg szavazni (IGEN, voltunk), megnéztük az embereket és állatokat is - nagyjából mindent, amit itt meg lehet nézni ennyi idő alatt, tartalmas egy hétvége volt. Fel vagyok dobva komolyan, csak azért tűnhet úgy, hogy nem, mert aludni azt nem sikerült annyit amennyit ilyenkor szoktam - úgyhogy most be is fejezem itt, de azt hiszem nagyjából minden lényegeset leírtam amit akartam - vagy ha nem, akkor majd jól belemoderálok a posztba, mert megtehetném - de persze úgyse fogom...

2009-ben egy rohadt nagy szünet volt, amikor február után júniusi a következő írás, ezért sajnos ebben az évben is kimaradt a nőnap téma.

2010

…És: ma van Nőnap, amit - aki ismer, tudja -, én nem nagyon szoktam szeretni valamiért. Biztos nem szeretek ajándékozni, vagy mi, dehát valahogy engem irritálnak ezek a Valentin-nap, nőnap, anyák napja, meg ilyenek. A szülinap, névnap, karácsony, ezekkel viszont nincs bajom (mármint az ajándékozással SEM). Na mindegy, ezt is csak úgy megemlítettem most, mivel az égvilágon semmi más témám nincs amiről most így publikusan tudnék írni... Amíg ezt kigondolom, addig pedig most elmegyek :D

2011-ben szintén 9-én írtam csak, és egész másról (Mátrix beszélgetések), úgyhogy azt hiszem tavaly sem hagyott bennem mély nyomokat a nőnap. És ezzel el is érkeztünk 2012-höz, még mindig kicsit ambivalensen állok ehhez a naphoz, de most sincs semmi kedvem „megünnepelni”. Valahogy még az idő is sokkal szürkébb lett ma. De jövőre bepótolom, megígérem! :)

Bizonyos adminisztrációs okoknál fogva erre a hónapra (márciusra) nem kaptam bérletet a munkahelyemen, viszont mivel ilyen szép időnk kezd lenni, ezért úgy gondoltam, hogy kívánni se lehet jobb alkalmat, hogy elkezdjek biciklivel munkába járni. Most még lelkes vagyok, de az elmélet ott fog megdőlni, ha csak egy csepp eső is leesik március 31-ig, mert arra az időjárásra az én biciklim alkalmatlan. De bízom a csodában – igaz, hozzá kell tennem, hogy alapvetően egy busszal meg tudom oldani a közlekedést, tehát elég lenne egy darab jegyet venni, leülni a lyukasztó mellé, és figyelni, mikor jön az ellenőr, de ez most egy sokkal becsületesebb és egészségesebb megoldás. Napersze van, aki szerint a kocsik között egyáltalán nem egészséges biciklizni, ami mondjuk nem teljesen hülyeség, de azért mégis fittebbnek érzi magát tőle az ember.

Na lényeg a lényeg, mivel az előző bérletem pont tegnap járt le, szépen leporoltam a biciklit, felfújtam a kerekeket, és elindultam egy próbaútra, hogy lemérjem, mennyi idő lesz beérni majd (ilyet mindig is akartam csinálni már Óbudán is, de a bő egy év alatt, amíg ott laktunk, egyszer sem tettem meg). Ahhoz, hogy biciklivel beérjek, egy elég nagy kerülőt kell tennem a Lánchíd felé, mivel sem a Rákóczi úton, sem az Erzsébet hídon nem a legalkalmasabb a terep a kerékpáros közlekedésre (én például gyűlölöm a buszon utazva, ha egy tetves biciklis miatt nem tudunk haladni, és biciklisként nem akarom, hogy 50-100-200 ember az én édesanyámat szidja, mert épp a buszsávban tekerve feltartom a forgalmat). Szinte hihetetlen, de még így sem volt több a menetidő fél óránál, pedig a legkényelmesebb tempómban tekertem a vasárnap délelőtti napsütésben, már csak azért is, mert elég izzadékony vagyok, és munkába menet nem jó megizzadni, ezért nem is nagyon szabad majd sietnem. Szóval számításaim szerint ez így huszonhét perc volt (a bűvös szám…) háztól házig, egyébként busszal 15-25 perc között van az időtávolság. Az útvonal pedig úgy alakult, hogy végigmegyek a Nefelejcs utcán, majd a Bajza utcán az Andrássy útig, ott le a Bajcsy-Zsilinszkyig, onnan a József Attila utcán a Lánchídig, át a hídon és az Alagúton, és már meg is érkeztem. A dolog akkor válik izgalmassá, amikor kitérőket is kell tennem, vagy másfelé kell elmozdulni, ma például reggel el kellett ugranom a Nyugatiba, de az nem vészes távolság. Este viszont el kell mennem a Ráday utcába még, csütörtökön a Pöttyös utca környékére, legalább egyszer a hónapban ki kell mennem Rákospalota környékére, meg még ki tudja merre a hónap során… Hát meglátjuk, sikerül-e a nagy Bérletmentes-hónap Terv.

Ha bárkiben is felmerült volna a kérdés, ugyan miért kellett ilyen b*szott nagy köröket rajzolni: azért hogy ne legyen annyira teljesen egyértelmű, pontosan hol lakom, meg hol dolgozom :)